Valódi alázat
"Miért már megint én???"; "Mindig nekem kell ezt csinálni!" - oh! Hány kapcsolat mérgezője!
Az utóbbi időben nagyon sok tükröt, tanítást és szembesítéseket kaptam az Úrtól alázat tekintetében. Nem véletlenül. Rá kellett jönnöm, hogy az, hogy betöltsük a küldetésünk, elhívásunk - vagy ha nem akarunk ilyen magasztos szavakat használni - ráleljünk a saját életünk értelmére, megtaláljuk a helyünket a világban: ez alázat nélkül nem megy.
De az első leckéket az Úr a női identitásommal, a magamról való gondolkodással kapcsolatban adta. Igen, a múltam, a fájdalmak, a sebek, terhek feldolgozásához szükségem volt, hogy legyen önbecsülésem, hogy felépítsem magam - már önbecsüléssel. Aztán az Úr lerombolta az egészet - s hagynom kellett: Ő építsen fel, igen, amiből nem hiányzik az önbecsülés, nem hiányzik az, hogy megfelelő módon szeressem magam.
De az Úr által kínált valódi önbecsülés: csak alázattal együtt tud érvényesülni.
Sok alázatleckét kaptam, hogy miket képzelek magamról; miért ostorozom annyira a férfiakat, holott Isten teremtményei - az Úr tanított: amíg nem változtatok a gondolkodásomon, addig a vihar bennem megmarad. Addig az áldozat-szerepből nem tudok kilépni. Addig nem tudok teljes életet élni.
Nagyon tetszik Max Lucadonak ez az idézete, és nagyon találó.
Számomra legalábbis nagy segítség. Mind az életmódváltás, mind az Istennel a keskeny úton járás: igen, tükröket ad, önismeretet ad. Arról, hogy sokkal több dologra vagyunk képesek, mint amit használunk; de arról is, hogy vannak korlátaink is. Igen: sokszor saját magunk tenyerelünk bele a saját álmainkba, céljainkba; sokszor mi vagyunk egyedül az akadályok, hogy jobb legyen; és igen: sokszor egyetlen mozdulattal mi rúgjuk fel mindazt, amit előtte felépítettünk.
De nézzük kicsiben: hányszor és hányszor ütközünk abba: Oh! Már megint nem tudtam csendben maradni! Minek lépek bele mindig a házi sárkány szerepbe? Én sem szeretem így látni magam; békesség attól itthon nem lesz; sőt, ha türelmesen várnék, akkor végre elvégezné a család többi tagja azt, amit szeretnék .... ugye, ugye? Saját korlátaink .... Ezt tudni, látni magunkról - kétségbe is eshetünk ...
Látni magunkat a legtisztábban: az Úr közelében lehet. Néha épp ezért közeledünk lassan, vagy csak kicsit. Mindenkinek van olyan tulajdonsága, amivel nem szeretnénk szembe nézni. De az Úr: nyugodj bele: azt is megpiszkálja! Ha hagyod - utána hálás leszel.
Az életmódváltás, a siker útja, párkapcsolatban élni: ugyanilyen: mindig lesz benne kudarc; mindig szembesülsz valami olyannal, ami nem tetszik, amin elsőre nem tudsz változtatni.
De az alázat, egy jó erény: ami előbbre visz. Gondolj csak bele: az alázatos ember közelében általában nyugodt vagy. Mert nem fog beléd kötni, nem lesz veled erőszakos, mert tudja: a legnagyobb eredményt azzal éri el, ha ő saját maga változik, ha ő saját maga válik jobbá!
Számomra, hogy megismerjem saját magam; hogy feldolgozzam ne csak a sérelmeket, de a saját kudarcaim, gyengeségeim, igen egoból tett lépéseim is: az Úr közelsége ad ehhez biztonságos teret. Mert ott nem csak szembesülök vele - de le is tehetem, és kérhetek erőt a változáshoz.
És lépéseket tenni egymás után: minden területen lehet. Erre az életmódváltás nagyon jó edzőterep, nagyon jól megtanít. A személyiségfejlődés, az út a valódi alázat felé: olyan kincs, amit semmivel nem tudsz helyettesíteni, más nem tudja helyetted járni - de ez az, ami a legjobban megéri!
Rájössz: be tudod tölteni a szereped, a helyed; nyugodtabb vagy a munkádban is; kapcsolataidban egyre kevesebb az elvárás - inkább Te akarsz jobb lenni és adni .... és hogy még mennyi minden csoda vár ezen az úton: van olyan része, ami még előttem is csak titok. Most kezdtem! De rá kell jönnöm: élvezem!