Szembenézés érzelmi vihara

2023.11.05

Szembenézés érzelmi vihara – amikor kiderül, hogy lányod anorexiás

Hála Istennek, nem kellett átélnem, nem volt benne részem, de együtt tudok érezni, bele tudok gondolni, micsoda összeomlás közeli állapotot válthat ki.

Az anorexia több dologban hasonlóan működik, mint a drogfogyasztás. Hasonló, amikkel szembenézel, mint amikor valakinek drogfüggő lesz a gyermeke. Sokkoló azzal szembesülni, hogy az, akit szültél, akinek életet adtál, és akiről gondoskodtál és gondoskodni is akarsz: pusztítja saját magát, kárt tesz saját magában, gyakorlatilag szembefordul az élettel.

Bántja saját magát, akit Te szeretsz. És szembefordul az élet legalapvetőbb szükségleteivel. Viselkedésével azt közli veled, hogy neki az ő élete nem kell, nem értékes – vagy legalábbis ő csak úgy tud és hajlandó élni, hogy közben kárt tesz magában, hogy közben lehet tudni, nem tudni mikor következik be az a pont, vagy már régen ott tart, amikortól nem lehet visszafordítani a maga ellen tett lépések káros következményeit. Rettegve gondolsz bele, hogy ugye még megmenthető!!!

Mit tettem, hol rontottam el? Vagy mi történt, ami miatt a saját gyermekem nem értékeli mindazt, amit érte tettem és teszek? – cikáznak a fejedben a gondolatok!

És nem tudjátok megbeszélni, csak kiabálás, ajtócsapkodás lesz, ha felhozod a témát. Igen, mert ahol túl intenzívek az érzések, vagyis: Te szereted és aggódsz érte; ő pedig félti a kincsét, amit el akarsz tőle venni; de benne ott cikázik még, hogy szeret, szüksége van rád, de néha olyan ciki még a szülő nyakán lenni, lök, le akar válni, vagy nem is akar, csak feszíti, hogy ideje lenne – millió intenzív érzés egymás felé is: szavakkal ezeket sokszor nehéz tisztázni, nehéz rajtuk úrrá lenni.

A biztosan a Te hibád, és a hol rontottad el gondolatok: hasonlítanak ahhoz, mint amikor a gyermek hibáztatja saját magát a szülei válása miatt. Nem miatta válnak, de a gyermek úgy érzi. Nem miattad anorexiás, vagy drogos: te éled meg így.

Az anorexia is, ugyanúgy mint a drogfüggőség: nem vezethető vissza 1 okra, s maga a probléma is összetett. Aki már anorexiás, ami nem azt jelenti, hogy kínosan figyel arra, hogy csinos maradjon (ez majdnemhogy a normális női viselkedés mikéntje), hanem túlzóan fél az étel hatásától, túlzóan megvonja magától az ételt, sokszor emellé intenzív sportolásba kezd, és az "etetési" kísérletek húsbamarkoló veszekedésekbe törnek – tehát aki már anorexiás: ott sok esetben több probléma is kiderül. pl: Szorongás, hangulatproblémák, kapcsolati és intimitás nehézségek, durván megélt mélypontok, enyhe vagy súlyosabb személyiségzavar. Ezek csak néhány csapongva ideírt példák – nem kell a legrosszabbra gondolni. De mint ahogy a drogfogyasztás is tünet – nem ez a konkrét probléma; ugyanez vonatkozik az anorexiára. Nem tudni, kinek milyen a személyisége, és ki hogy reagál a problémákra. Nem maga a családi probléma vált ki a kamaszból függőséget, vagy étkezési zavart. Egyrészt problémák mindenhol vannak. Nincs tökéletes család és tökéletes párkapcsolat. Minden háztartásban történik olyan, ami a 4 fal között marad … Nem a probléma vált ki önpusztító viselkedést, hanem ahogy az illető reagál, ahogy az illető a saját bőrén megéli – és ahogy NEM SIKERÜL FELDOLGOZNIA! – itt a legfontosabb kulcs!

Az biztos, hogy valami törés történt benne, amiért nem tud úgymond normális életet élni. Hogy mi az, ami normális: szubjektív. Azt viszont egyértelműen tudjuk: a droghasználat, vagy az evés megtagadása, vagy a folyamatos önhánytatás: nem normális.

Valami fejben és a lélekben eldeformálódott, amiért az önpusztításban talál nyugalmat.

Ha homokba dugod a fejed: nem megoldás. A nem történt semmi, nincs semmi baj nálunk hozzáállás: akár az életébe is kerülhet.

Ha erőszakosan akarod kirángatni belőle: van, hogy rosszabb lesz, van, hogy tünetet vált. Az "úgy teszek, mintha nem lenne semmi baj, hátha magától elmúlik ez a dilije" hozzáállásnál viszont egy fokkal jobb. De az ellenségének fog tekinteni, mert azt hiszi, rosszat akarsz neki, és így nem lesz együttműködő. Vagy megjátssza egy időre, hogy leszállj róla.

Amikor ő maga belátja, hogy komoly problémái vannak, és ő maga változtatni szeretne: na akkor maximálisan szüksége lesz rád. Mert neki egy olyan horderejű problémával kell ezután megküzdenie, amit egyedül képtelenség (vagy lényegesen nehezebb) végigcsinálni. Azt tudd: a gyógyulás számára sok fájdalommal, szembenézéssel, kudarcos felépülési kísérletekkel és visszaesésekkel jár. Mert számára az nyújt nyugalmat és biztonságot, amit talált magának. Az anorexiásnak az a viselkedése, hogy nem eszik.

Hogy juthat el oda, hogy változtatni akar?

A bizonytalanságban, ahol nem érzi magát biztonságban: ott soha.

Biztonságot a szeretet és az elfogadás ad. Ami nem azt jelenti, hogy nem szeretetted vagy nem fogadtad el. Bár: ő érezheti azt, hogy valami számára nagyon fontos dologban nem érted meg. Érezheti azt, hogy valami számára fontos dologban nem állsz mellette, vagy nem figyelsz rá. Ami nem biztos, hogy így van – de az lehet, hogy ő így érzi! Az, ahogy ő élte vagy éli meg: rá az van hatással.

Jól szeretni: nekem nagy segítség lett volna.

Amikor én bajban voltam, akkor a szüleim egymással még nagyobb problémákkal küzdöttek. Nem tudtak foglalkozni az én nehézségeimmel.

Hogy nem kerültem kórházba, hogy nem haltam bele; hogy nagy nehezen elkezdtem enni: közrejátszott, hogy már korábban elkezdtem járni a helyi keresztény közösségbe. Tiltakoztam és elutasítottam tőlük is minden segítséget. De mégis közéjük jártam, valami szeretet-félét éreztem, amire óriási szükségem volt! És amikor Istent szidtam egy-egy ifis alkalmon: akkor sem küldtek el. Szeretettel vettek körül. Elfogadtak. A nehézségeimmel együtt.

Az én gyógyulásom innen még egy nagyon hosszú kálvária

De nem haltam bele akkor

És már akkor kaptam valami olyat Isten szeretetéből, ami valahogy féken tartott a későbbiekben is. Nem volt teljes megoldás, csak jóval később, 40 éves koromra – de egy minimális féknek megkaptam akkor a szívembe.

A helyzet nem reménytelen, tehát semmiképp se add fel! De nem lesz könnyű, és valószínűleg nem lesz meg gyorsan a megoldás.

Egy biztatás: A szeretteinkért elmondott imádságnak nagy ereje van! 

Bartal Zsuzsi; fittnewme@gmail.com; +36-30-411-0056; Minden jog fenntartva
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el